Cargonomia

Cargonomia honlapjára való navigációhoz klikkelj ide.

A Cargonomia három, már létező, társadalmi és környezeti szempontból felelősen működő szervezet közti együttműködés.
Ez a három, Budapesten vagy annak közelében tevékenykedő szervezet a Cyclonomia ‘Csináld magad’ kerékpárműhely; a biozöldségeket termelő és azt dobozrendszer segítségével elosztó Zsámboki Biokert; valamint a fenntartható városi közlekedés elkötelezett híve, a Kantaa teherbiciklis futárszolgálat.

A Cargonomia e három fő partner tevékenységének a találkozópontja: fenntartható élelmiszer termelése és elosztása, alacsony kibocsátású városi közlekedési és teherszállító eszközök népszerűsítése, teherbiciklis logisztikai és tanácsadói központ.
Ez az együttműködés lehetőséget teremt, hogy az egyes csapatok egymás adottságait kiegészítve egymást erősíthessék meglévő kapcsolati hálójukkal és képességeikkel. A fenntartható fogyasztás és fair trade elvein alapulva a Cargonomia egyik fő célja, hogy támogassa és elérhetővé tegye a helyben termelt élelmiszereket, olyan közösségek számára, akiknek lakhelyük miatt nem volt erre lehetősége ezidáig.

A közvetlenül a termelőtől származó élelmiszer elosztás mellett a Cargonomia egy olyan logisztikai központ is, mely fenntartható városi közlekedési és teherszállítási eszközöket kínál: bérelhetsz vagy vásárolhatsz saját készítésű teherbringáink közül, vagy akár tanácsot is kérhetsz az ezzel foglalkozó tagoktól!

A Cargonomia ezentúl egy olyan közösségi vállalkozás, mely nyitott bárki számára. Olyan közösségi eseményeknek is helyet szeretnénk adni, melyek a fenntarthatóság, konvivialitás vagy a nemnövekedésés témái köré szerveződnek. Legyen az kerékpárszerelő műhely, raklapbútor-építő workshop, varrótanfolyam vagy bármilyen kulturális rendezvény, a lényeg, hogy az egészséges és fenntartható városi életmód feltételeit igyekezzenek megteremteni.

A Cargonomia már kiérdemelte a Kortárs Építészeti Központ Lakatlan projektjének támogatását: A Budapest üres ingatlanjait újra benépesíteni vágyó projekt a központ otthonául szolgáló épület kialakításában nyújtott segítséget.

A Cargonomia keretében megvalósuló együttműködés egy jó példája annak is, hogy a bizalmon alapuló és megfelelő célokat szolgáló partnerség hogyan hozhat létre fenntartható, kreatív és vonzó munkalehetőségeket, melyek konkrét alternatívát kínálhatnak a hagyományos profit-orinetált gazdasági rendszer adta lehetőségekkel szemben.

cover

      pipacs+  HAZIKO_logo + Zsambok_logo_2015.03.27_10x10cm_RGB_72dpi_without_bg-01 + Bv7sV4v-x3VEkgsLSy70qNCnuOmTkXM_Chzx35q7YAo +   cropped-1620837_474936329301652_8113954925105261242_n.png   =  CEnHYiKiex8uNxf51t9aPI-0FCheHIf4MvSSBj0vewA